Biztos hallottad már azt a régi mondást, hogy „Minden baj a bélben kezdődik.” Ennek az az oka, hogy az immunrendszer jelentős része (pontosan a 70%-a) a bélben található, így, ha ott valami gond van, akkor az az egész tested működésére kihathat.
Egyáltalán mi az a mikrobiom?
Az egész bélrendszered tele van apró pici organizmusokkal, amiket mikrobiotáknak hívnak. A mikrobiom ezeknek a mikrobiotáknak az összessége. A mikrobiom másnéven bélflóra.
A mikrobiomot minden olyan tényező és körülmény meghatározza, amivel nap mint nap szembesülsz vagy szembesültél a múltban: az egészségügyi kórtörténeted, az étrended, a korod, a stressz-szinted, az alvási szokásaid, a belélegzett levegő minősége, a fogyasztott folyadékok típusa, az aktivitásod… Ez azt jelenti, hogy a mikrobiom állapota folyamatosan változik a körülmények változásával és az összetétele teljesen egyedi.
A mikrobiomban élő mikrobioták összesen körülbelül 1,5 kg-t tesznek ki a testsúlyodból. A mikrobioták nem csak bélbaktériumokból állnak, hanem mellettük jelen vannak gombák, vírusok és egyéb egysejtűek is. Ez így elég rosszul hangzik, de nem az. A legtöbb mikrobiota egy szimbiotikus rendszerben éldegél együtt és együtt dolgoznak azon, hogy egészségesen tartsanak téged. Jó esetben!
Mit csinálnak a mikrobioták?
- Alapvető részei az immunrendszernek, így segítenek a patogének leküzdésében, ezzel védve téged a lehetséges megbetegedésektől.
- Segítenek az ételek emésztésében. Vagyis lényegében ők végzik ezt a folyamatot fermentáció segítségével. Így nem igaz az a mondás, hogy „Az vagy, amit megeszel”, hanem helyette inkább „Az vagy, ami benned felszívódik!”
- Ellátnak hasznos tápanyagokkal. A jó bélbaktériumok enzimeket és mikronutrienseket termelnek a táplálék feldolgozása során, köztük B vitaminokat, K vitamint és rövidláncú zsírsavakat.
- Gondoskodnak rólad. Ha a mikrobiom állapota megfelelő, akkor azon dolgozik, hogy folyamatosan csökkentse a gyulladásokat a bélrendszerben, csökkentse a rossz bélbaktériumok és patogének jelenlétét, erősíti a bélfalat és csökkenti a test stresszre adott negatív válaszreakcióit.
Azonban a nem megfelelően működő és nem megfelelő összetételű mikrobiom az egész egészségügyi állapotodra és közérzetedre is hatással lehet!
A mikrobiom-egyensúly felborulásának leggyakoribb tüneti: puffadás, gázosodás, hasmenés, székrekedés, az előbbi kettő gyakori váltakozása, alacsony energiaszint, ködös gondolkodás, nehéz koncentráció, gyakori megfázás, gyakori fertőzések, bőrproblémák, elhízás, tápanyaghiány és még sorolhatnám…
Ezek más kondíciók tünetei is lehetnek, így soha ne vonj le magadnak egyértelmű, azonnali következtetéseket online információk alapján!
A rossz bélflóra kialakulásának okai lehetnek: ízületi gyulladás, asztma, cukorbetegség, szív- és érrendszeri betegségek, metabolikus szindróma, pszichológiai problémák, krónikus stressz, zsírmáj, elhízás és ami a legfontosabb: NEM MEGFELELŐ TÁPLÁLKOZÁS!
Hogyan tudod helyreállítani a bélflóra állapotát?
Ha úgy gondolod, hogy nálad ez a probléma áll fent, akkor komplexebb lesz a megoldás, mint amit egy cikkben ki lehetnek fejteni, illetve elsősorban a jelenlegi étrendedben és életmódodban kell keresni az ide vezető hibákat és azokon változtatni! De van 3 olyan elengedhetetlen lépés, ami mindenkinek a segítségére lehet és már önmagukban is hatalmas változást eredmémyezhetnek!
1. Fogyassz „bélflóra-barát” ételeket!
Ebbe a kategóriába beletartoznak a természetesen magas rosttartalmú, prebiotikus ételek (zöldségek, gyümölcsök, hüvelyesek és teljes értékű, vagyis nem finomított gabonák) és a probiotikus ételek (savanyú káposzta, kovászos uborka, egyéb laktofermentált zöldségek, kovászos kenyér és az élőflórás tejtermékek vagy azok élőflórás növényi helyettesítői)
2. Lehetőleg kerüld az antibiotikumot!
Egy antibiotikum-kúra tutibiztos szétszedi a mikrobiomot és ez az elsődleges oka az egyensúly felborulásának, hiszen a rossz baktériumok mellett a jó baktériumokat is elpusztítja. Ez nem azt jelenti, hogy ha valóban szükség van rá és az orvos ezt a „gyógymódot” javasolja, akkor ellenkezned kell, de ne ez legyen a megoldás minden kisebb megbetegedésre (pl. megfázásra) vagy az olyan esetekre, amikor nem ez lenne a megfelelő opció (pl. vírusfertőzések esetén). Utóbbi esetén, valamint a kisebb megbetegedések esetén általában a pihenés, a fokozott folyadékfogyasztás és a megfelelő, kímélő táplálkozás is pont ugyanannyi idő alatt gyógyíthatja meg a tested, mint a gyógyszerek. Ha feltétlenül szükséges az antibiotikum-kúra, akkor utána viszont minél hamarabb gondoskodj a jótékony bélbaktériumok visszatelepítéséről!
3. Szedj probiotikus hatású táplálékkiegészítőt!
Egyetlen olyan ÉLŐ, nem tartósított, nem kapszulázott termék létezik Magyarországon, ami egyszerre pro- és prebiotikus hatású, 100%-ig természetes, allergénmentes, cukormentes és nem alkohol bázisú. Ez a Herbaferm, ami attól „herba”, hogy gyógynövényekből áll, és attól „ferm”, hogy ezeket fermentált állapotban tartalmazza.
A termék beszerzéséhez regisztrálni kell a gombon linkelt webshopon, a regisztrációs űrlap kitöltésénél a 724 „különleges kódot” kell beírnod. Ha a 724-es kóddal rendelted meg a cseppeket, akkor azinfo@perjeskinga.comcímen tudsz tőlem (ingyenesen) személyre szabható adagolási útmutatót kérni, hogy ki tudd maxolni a cseppek jótékony hatásait A Herbaferm nélkül is eredményes lehet egy jól összeállított, kiegyensúlyozott étrend, de véleményem szerint mindenkinek segítségére lenne a mai, modern körülmények között.
A Herbaferm cseppek hatása:
Rövidtávú hatások (3-10 nap után):
A gyógynövények hatóanyagai megnyugtatják az emésztőrendszert, javítják a gyomorfunkciókat, elősegítik az apró sérülések regenerációját és enyhítik a gyulladásokat. Az ételek könnyebben emésztődnek, a tápanyagok jobban felszívódnak, az elfogyasztott étel jobban hasznosul.
A mikrobiom elkezdi a bélrendszer újratelepítését. A széklet ürítése könnyű és kiszámítható lesz, a puffadás csillapodik, a hasmenések enyhülnek, javul a kellemetlen lehelet, elmúlik a farkasétvágy, kevesebb étel kell a jóllakottság érzéshez. Az emésztés javulása miatt az alvás is pihentető lesz.
Középtávú hatások (5-7 hét után):
A kiegyensúlyozott emésztés kedvező környezetet biztosít az egészséges, sokszínű bélflóra kialakulásához, amely újjáépíti az immunrendszert, enyhíti az allergiák és érzékenységek tüneteit. Ezzel egyidőben csökken a levertség és fáradtságérzet, viszont nő az energiaszint, a koncentrációkészség és a munkabírás. A szervezet stressztűrő képessége jelentősen megemelkedik.
Hosszútávú hatások (3-6 hónap után):
Az egészségesen működő, kiegyensúlyozott emésztésnek köszönhetően kialakul az ideális testsúly (a túlsúlyos fogy, az alultáplált hízik). Az egészséges emésztés megerősíti és hatékonnyá teszi az immunrendszert. Helyreáll a rend a szervezetben.
(ajánlói kód: 724)