Magamról

Perjes Kinga l Táplálkozási tanácsadó A sikeres életmódváltás itt kezdődik!
Perjes Kinga l táplálkozási tanácsadó

„Segítek az embereknek, hogy a táplálkozásuk és néhány életmódbeli tényező optimalizálásával a maximumot tudják kihozni magukból - az egészségüket, a közérzetüket és az alakjukat illetően - egy 100%-ban rájuk szabott, az igényeihez és a céljaikhoz igazított, valamint a napirendjükbe könnyen beilleszthető rendszerrel.”

Perjes Kinga vagyok,

Sportos családban nőttem fel, a táplálkozásomra a 20-as éveim elejétől kezdve tudatosan figyelek és azóta foglalkoztatnak az egészséges életmóddal, egészséges étkezéssel kapcsolatos kérdések.

2014-ben kezdődött az utam, amikor néhány hazai képzést elvégeztem életmód, táplálkozás és táplálékkiegészítés témában (Weider Professional, IWI Nemzetközi Fitnessziskola), majd 2016-ban, Londonba kiköltözve a brit Centre of Excellence képzési intézmény Diet and Nutritional Advisor akkreditált diploma kurzusát, 100%-os eredménnyel. Azóta számos további képzésen is részt vettem (lásd lejjebb a teljes listát), mert úgy gondolom, hogy sosem szabad abbahagyni a tanulást és az önfejlesztést. Legutóbb a londoni St Mary’s University Nutrition képzését végeztem el. 2023-ban pedig tagja lettem a brit Royal Society for Public Health (Királyi Közegészségügyi Társaság)-nak, mint akkreditált Nutrtion Advisor (Táplálkozási Tanácsadó).

Az Egyesült Királyságban elsajátított tudást alkalmazom a munkám során, hogy a lehető legnaprakészebb információkat és a legfrissebb kutatásoknak megfelelő tanácsokat adhassam át a követőimnek. Mindezeket igyekszem érthetően és olvasmányosan megfogalmazni, hogy azok számára is egyszerűen követhető legyen, akik nem szeretnék magukat mélyen beleásni a szakirodalom bugyraiba. Folyamatosan képzem magam annak érdekében, hogy átfogó, részletes és egyéni paraméterek alapján tervezett tanácsadási anyagot tudjak összeállítani azoknak, akik hozzám fordulnak segítségért életmódváltás, egészségoptimalizálás, alakformálás vagy táplálékkiegészítés témákban.
Perjes Kinga l Táplálkozási tanácsadó l A sikeres életmódváltás itt kezdődik! l Végzettség
2022-ben pedig elindítottam a folyamatosan bővülő receptes oldalamat

néven, 

ami egy egyedülálló „Alapanyag- és termékajánló” adatbázist is tartalmaz.

A tanácsadás anyagok összeállítása, a korábbi étrendeseimmel való folyamatos kommunikáció és a tanulás mellett számos közösségi média felületen is aktívan jelen vagyok, elsősorban edukatív tartalmak rendszeres megosztása által.

Perjes Kinga l Táplálkozási tanácsadó l A sikeres életmódváltás itt kezdődik!

Ha többet szeretnél tudni rólam?

A saját étrendem leginkább a mediterrán, a flexitáriánus, a funkcionális táplálkozás és a paleo étrend keveréke, de nem követek konkrét irányzatokat, csak sokat merítek belőlük és az eddig megszerzett tudásom alapján kombinálom őket úgy, hogy az az aktuális célnak a leginkább megfelelő legyen. Célom elsősorban a hosszú távú egészséges életmód, az energikusság, a jó közérzet, a kiegyensúlyozottság, a harmónia és csak másodsorban a testformálással kapcsolatos vágyak megvalósítása. Véleményem szerint a testformálás nem működhet az előbbiek nélkül és az álomalak elérését először egészségügyileg meg kell alapozni, hogy a test optimálisan működjön. Ezt követően már gyerekjáték! Próbálom átadni követőimnek és étrendeseimnek az általam képviselt alapelveket, annak érdekében, hogy lehetőséget biztosítsak egy egészségesebb, teljesebb, hosszabb élet választásához és az alakformálással kapcsolatos céljaik eléréséhez.
A múltban 8 évet szinkronúsztam (BHSE, BFSE), valamint 3 évig az egyetemi (BCE) pompomlány csapatnak is tagja voltam, ebből fél évet csapatkapitányként. Jelenleg heti 3-5 alkalommal változatosan edzem: elsősorban dinamikus/erősítő jógát és konditermi edzést végzek vagy időhiány esetén itthon erősítek. Szívesen sütök-főzök a szabadidőmben. Szeretek új, egészséges, változatos recepteket kikísérletezni. 2016 végén jelent meg a Receptgyűjteményem, ami 130 egészséges, gyors és egyszerű receptet tartalmazott, allergének megjelölésével és extra tippekkel. Ennek a továbbfejlesztett változata a 2022-ben megvalósult Kinga Receptjei honlap már közel 200 „mentes” recepttel. Sokat olvasok, főleg a táplálkozástudománnyal és a pszichológiával foglalkozó könyveket, valamint a történelmi regényeket részesítem előnyben. Hobbijaim közé tartozik még az utazás is. 2018 első felében végeztem el a jógaoktató képzést Londonban, aminek részeként az ayurvédikus táplálkozással is megismerkedtem, melynek néhány elemét szintén beleépítettem a koncepciómba, valamint a test működésének rejtelmeibe is mélyebb betekintést nyertem az átfogó anatómiai tanulmányok által. Jógaoktatással 2018 nyara óta foglalkozom, jelenleg azonban csak online érhetők el az általam megalkotott és levédetett, BubbleButtYoga™ koncepcióban készült jóga videók a Beyond The Motion platformon.
  • RSPH Level 4 Nutrition (Royal Society for Public Health (QCF), St Mary’s University, London)
  • Advanced Nutrition for Weight Loss Diploma – Level 4 (Centre of Excellence)
  • Diet and Nutritional Advisor Diploma – Level 3 (Centre of Excellence)
  • Dietary Supplement Advisor – Táplálék kiegészítő tanácsadó (Fab Academe, nemzetközileg akkreditált diploma képzés)
  • Vegetarian and Vegan Nutritionist Diploma (Centre of Excellence)
  • Alkalmazott táplálkozás- és élelmiszertudományi szakismeretek 2. (Avalomedica – Bartha Ákos, Táplálkozás Beállítás)
  • Alkalmazott táplálkozási ismeretek 2. – Egészségsport fókusszal (Avalomedica – Bartha Ákos, Táplálkozás Beállítás)
  • Laborleletek értékelése 1. – Helica Stúdió
  • Laborleletek értékelése 2. – Helica Stúdió
  • Laborleletek értékelése 3. – Helica Stúdió
  • Laborleletek értékelése 4. – Helica Stúdió
  • Laborleletek értékelése 5. – Helica Stúdió
  • Gyógyszer-gyógynövény interakciók – Helica Stúdió
  • Emésztőrendszer betegségei a XXI. században – Helica Stúdió
  • Bőrgyógyászati tünetek mögött rejlő testi, lelki okok – Helica Stúdia
  • Vitaminokról másképpen – Helica Stúdió
  • Nutrition and Genetics: From fundamentals to application in personalised nutrition (St Mary’s University, London)
  • Diabetes, the Essential Facts – Diabétesz, az elengedhetetlen tények (University of Copenhagen)
  • Nutrition and Lifestyle in Pregnancy – Táplálkozási és Életmód Várandósság Alatt (Ludwig-Maximilians-Universität München (LMU))
  • Vital Signs: Understanding What The Body Is Telling Us – Életjelek: Értsd meg, hogy mit üzen a tested (University of Pennsylvania)
  • Weight Management: Beyond Balancing Calories – Testsúlymenedzsment: A kalóriaegyensúlyon túl (Emory University, USA)
  • Biohacking Your Brain’s Health – Trükkök az agyműködés egészsége érdekében (Emory University, USA)
  • Sporttáplálkozási- és táplálék kiegészítési tanácsadó (IWI – International Wellness Institute)
  • Életmód és táplálkozási tanácsadó (Weider Professional Fitness Trainer)
  • Sporttáplálkozási és táplálék kiegészítési tanácsadó (Weider Professional Fitness Trainer)
  • Egyéb angol nyelvű, online képzések, külföldi egyetemek kurzusai (coursera.org és edx.org oldalakon)
  • Gazdálkodási és menedzsment BA (Budapesti Corvinus Egyetem)
  • Yoga Teacher Training, 200hrs (YogaLondon, US Yoga Alliance által akkreditált, ayurvedikus táplálkozás modullal)
  • Official FeetUp Teacher Certificate (FeetUp Teacher Training, Rome)

Maradjunk kapcsolatban!

Vannak dolgok, amiket nem osztok meg a nyilvános csatornákon. Ha szeretnél elsőként értesülni a legújabb e-bookjaimról, a legfrissebb receptekről vagy az aktuális programokról, akkor iratkozz fel hírlevelemre!

Hírlevél

A hírlevélre feliratkozott követőim értesülnek először a legújabb e-bookjaimról, a legfrissebb receptekről vagy az aktuális programokról.

Jelentkezés tanácsadásra

Jelentkezz az egyéni paraméterek alapján tervezett táplálkozási tanácsadásaimra. Az űrlap elküldését követően hamarosan felveszem veled a kapcsolatot.