Perjes Kinga vagyok.Sportos családban nőttem fel, a táplálkozásomra a 20-as éveim elejétől kezdve tudatosan figyelek és azóta foglalkoztatnak az egészséges életmóddal, egészséges étkezéssel kapcsolatos kérdések.
2014-ben kezdődött az utam, amikor néhány hazai képzést elvégeztem életmód, táplálkozás és táplálékkiegészítés témában (Weider Professional, IWI Nemzetközi Fitnessziskola), majd 2016-ban, Londonba kiköltözve a brit Centre of Excellence képzési intézmény Diet and Nutritional Advisor akkreditált diploma kurzusát, 100%-os eredménnyel. Azóta számos további képzésen is részt vettem (lásd lejjebb a teljes listát), mert úgy gondolom, hogy sosem szabad abbahagyni a tanulást és az önfejlesztést. Legutóbb a londoni St Mary's University Nutrition képzését végeztem el. 2023-ban pedig tagja lettem a brit Royal Society for Public Health (Királyi Közegészségügyi Társaság)-nak, mint akkreditált Nutrtion Advisor (Táplálkozási Tanácsadó). Az Egyesült Királyságban elsajátított tudást alkalmazom a munkám során, hogy a lehető legnaprakészebb információkat és a legfrissebb kutatásoknak megfelelő tanácsokat adhassam át a követőimnek. Mindezeket igyekszem érthetően és olvasmányosan megfogalmazni, hogy azok számára is egyszerűen követhető legyen, akik nem szeretnék magukat mélyen beleásni a szakirodalom bugyraiba. Folyamatosan képzem magam annak érdekében, hogy átfogó, részletes és egyéni paraméterek alapján tervezett tanácsadási anyagot tudjak összeállítani azoknak, akik hozzám fordulnak segítségért életmódváltás, egészségoptimalizálás, alakformálás vagy táplálékkiegészítés témákban. Már négy e-bookom is megjelent, három mini e-book, valamint egy szokáskövető sabloncsomag is. 2022-ben pedig elindítottam a folyamatosan bővülő receptes oldalamat, Kinga Receptjei néven, ami egy egyedülálló "Alapanyag- és termékajánló" adatbázist is tartalmaz. A tanácsadás anyagok összeállítása, a korábbi étrendeseimmel való folyamatos kommunikáció és a tanulás mellett számos közösségi média felületen is aktívan jelen vagyok, elsősorban edukatív tartalmak rendszeres megosztása által: - Instagram: Kingaperjes - Facebook: Perjes Kinga - életmód és táplálkozási tanácsadó - Pinterest: Kingaperjes |
Fotó: www.berenyibetti.hu
|
Saját étrendem, filozófiám |
A saját étrendem leginkább a mediterrán, a flexitáriánus, a funkcionális táplálkozás és a paleo étrend keveréke, de nem követek konkrét irányzatokat, csak sokat merítek belőlük és az eddig megszerzett tudásom alapján kombinálom őket úgy, hogy az az aktuális célnak a leginkább megfelelő legyen.
Célom elsősorban a hosszú távú egészséges életmód, az energikusság, a jó közérzet, a kiegyensúlyozottság, a harmónia és csak másodsorban a testformálással kapcsolatos vágyak megvalósítása. Véleményem szerint a testformálás nem működhet az előbbiek nélkül és az álomalak elérését először egészségügyileg meg kell alapozni, hogy a test optimálisan működjön. Ezt követően már gyerekjáték! Próbálom átadni követőimnek és étrendeseimnek az általam képviselt alapelveket, annak érdekében, hogy lehetőséget biztosítsak egy egészségesebb, teljesebb, hosszabb élet választásához és az alakformálással kapcsolatos céljaik eléréséhez. |
Hobbik, sport |
A múltban 8 évet szinkronúsztam (BHSE, BFSE), valamint 3 évig az egyetemi (BCE) pompomlány csapatnak is tagja voltam, ebből fél évet csapatkapitányként. Jelenleg heti 3-5 alkalommal változatosan edzem: elsősorban dinamikus/erősítő jógát és konditermi edzést végzek vagy időhiány esetén itthon erősítek.
Szívesen sütök-főzök a szabadidőmben. Szeretek új, egészséges, változatos recepteket kikísérletezni. 2016 végén jelent meg a Receptgyűjteményem, ami 130 egészséges, gyors és egyszerű receptet tartalmazott, allergének megjelölésével és extra tippekkel. Ennek a továbbfejlesztett változata a 2022-ben megvalósult Kinga Receptjei honlap már közel 200 "mentes" recepttel. Sokat olvasok, főleg a táplálkozástudománnyal és a pszichológiával foglalkozó könyveket, valamint a történelmi regényeket részesítem előnyben. Hobbijaim közé tartozik még az utazás is. 2018 első felében végeztem el a jógaoktató képzést Londonban, aminek részeként az ayurvédikus táplálkozással is megismerkedtem, melynek néhány elemét szintén beleépítettem a koncepciómba, valamint a test működésének rejtelmeibe is mélyebb betekintést nyertem az átfogó anatómiai tanulmányok által. Jógaoktatással 2018 nyara óta foglalkozom, jelenleg azonban csak online érhetők el az általam megalkotott és levédetett, BubbleButtYoga™ koncepcióban készült jóga videók a Beyond The Motion platformon. |
Táplálkozással kapcsolatos végzettségeim |
|
Egyéb végzettségeim |
- Gazdálkodási és menedzsment BA (Budapesti Corvinus Egyetem)
- Yoga Teacher Training, 200hrs (YogaLondon, US Yoga Alliance által akkreditált, ayurvedikus táplálkozás modullal) - Official FeetUp Teacher Certificate (FeetUp Teacher Training, Rome) |
|
Fotó: www.berenyibetti.hu
|