Egy újabb csodanövényt hoztam nektek, hogy ti is megismerjétek: ez a maca gyökér. Hormonoptimalizálóként híresült el, de ezenkívül sok egyéb szuperképességgel is rendelkezik.
Mi az a maca?
A maca, másnéven perui ginzeng, egy növény. A nevét onnan kapta, hogy főleg Peruban terem, 4000 méter magasan, zord körülmények között. Számos színben létezik, a fehértől, a barna, a rózsaszín és a sárga különböző árnyalatain át, a feketéig.
A keresztesvirágúak családjába tartozik, így rokona a brokkolinak, a karfiolnak és a káposztaféléknek. Évezredek óta alkalmazzák kulináris és gyógyászati célokra. Relatíve magas a C vitamin-, réz- és vastartalma. A gyökere ehető, amit kiszárítanak, megőrölnek, így por, kapszula, valamint tabletta formában kapható és fogyasztható.
Érdekes, jellegzetes íze van, amit sokan kellemetlennek találnak, sokan pedig karamellás-diós, enyhén földes ízjegyeket vélnek felfedezni benne.
A maca gyökérrel kapcsolatos kutatások még gyerekcipőben járnak, sok az állatkísérlet, kevesebb az embereken végzett, de mindenképpen bíztatók az eredmények.
Jótékony hatásai:
1. Afrodiziákum: növeli a libidót nők és férfiak esetében is
A szexuális vágy csökkenése komoly probléma a felnőttek körében. Számos kutatás bizonyítja, hogy a maca hatékony segítség lehet ennek javításában. Egy 2010-es randomizált kutatás szerint már 6 hét alatt elérhető vele ez a hatás. Ez úgy valósul meg, hogy közben nincs hatással a nemi hormonokra, tehát nem növeli se a tesztoszteron-, se az ösztrogénszintet.
2. Javíthatja a termékenységet férfiak esetében
A férfiak termékenysége szempontjából a spermák minősége, mennyisége és sebessége is döntő szempont. A maca bizonyítottan pozitív hatással van mindhárom tényezőre, ahogyan az erekciók gyakoriságára is.
3. Csökkentheti a menopauza tüneteit
Ez a pont egyértelműen csak nők esetében releváns, de számukra nagy segítség lehet a változókor idején. Abban a korban a test ösztrogéntermelése drasztikusan csökken, ami egy sor kellemetlen tünetet hozhat magával: hőhullámok, hüvelyszárazság, fáradékonyság, hangulatingadozás, alvásproblémák, ingerlékenység, stressz, hízás és még sorolhatnám. Ezeket enyhítheti és a csontritkulás mértékét is csökkentheti a maca alkalmazása.
4. Javíthatja a közérzetet
A közérzet javítását a szorongás és a depresszió tüneteinek enyhítésén keresztül éri el. A maca gyökérben olyan flavonoidok találhatók, amik felelősek ezekért a pozitív, fiziológiai hatásokért. Ez is elsősorban változókorban lévő nők esetén bizonyított.
5. Javíthatja a sportteljesítményt és növelheti az energiát
A maca a testépítők és az atléták körében is népszerű, hiszen közvetve hozzájárulhat az izomtömeg növelésének hatékonyságához, növelheti az izomerőt, felturbózhatja az energiát és javíthatja a sportteljesítményt.
6. Javíthatja a kognitív képességeket és a memóriát
A maca hatással van az agyműködésre. Már tradicionálisan is ezt a hatását használták ki anno Peruban a gyerekek iskolai teljesítményének javítására. Ebből a szempontból a fekete maca hatékonyabbnak bizonyul, mint a többi színű változata.
Hogyan használd?
Egyszerű beilleszteni az étrendbe, mert por formájában könnyen hozzáadható (nem forró) zabkásához, turmixokhoz, pudingokhoz, házi fehérjeszeletekhez, energiagolyókhoz és lényegében bármihez. Az optimális dózist napi 1,5-5 gramm (ideálisan 3g).
Ha nem szereted az ízét vagy nem akarsz vele kísérletezni, akkor kapszula formában ajánlom: https://nutribalance.hu/termek/now-maca-500-mg-100-veg-capsules/?ref=944 vagy https://paleocentrum.hu/spd/087614019611/Swanson-MACA-500mg-100-kapszula
Mellékhatások és ellenjavallatok:
Nem ismertek gyakori mellékhatások.
Mivel a goitrogén növények közé tartozik, ezért pajzsmirigy alulműködés esetén semmiképpen sem ajánlott a fogyasztása/szedése, mert esetükben tovább akadályozhatja a pajzsmirigy működését!
Ösztrogén dominancia fennállása esetén szintén ellenjavallott!
Várandósság és szoptatás alatt egyelőre ismeretlenek a hatásai, így nem javasolt a használata ezekben az élethelyzetekben.
Táplálékkiegészítők szedése előtt mindenképpen kérdezd meg a kezelőorvosodat vagy egy szakembert, főleg akkor, ha rendszeresen szedsz gyógyszert, orvosi kezelés alatt állsz vagy krónikus betegséged van!

Források:
http://agris.fao.org/agris-search/search.do?recordID=KR2009003407
https://examine.com/supplements/maca/
https://nutritiondata.self.com/facts/custom/2193874/0
https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1111/j.1755-5949.2008.00052.x
https://pubs.acs.org/doi/abs/10.1021/bk-2002-0803.ch018
https://www.healthline.com/nutrition/benefits-of-maca-root
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/11753476/
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/12472620
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/18201354
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/18784609
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/19689071
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/19781622
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/20090350
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/20616517/
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/20691074
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/21781063
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/21840656
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/21977053/
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/24931003
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/24931003
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/26421049/
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/27621241
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/27648102
https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S175646461200043