A múltkori, xenoösztrogénekről szóló cikkem után (amit IDE KATTINTVA tudtok elolvasni) megsokszorozódtak azok a kérdések, amik az általam használt kozmetikumokra és tisztálkodószerekre vonatkoznak. Mivel hónapok óta ígérgettem nektek, hogy összegyűjtöm ezeket egy posztba, így most végre eljött az ideje.
Nem vagyok se beautyblogger, se bőrgyógyász, se kozmetikus, így az alábbi cikk csak azokat tartalmazza, amik személyesen NEKEM beváltak.
Ahhoz, hogy tudd, hogy vajon neked is jók lesznek-e ezek a termékek, először el kell mondanom, hogy milyen az én bőröm és hajam. Ugyanis minden bőr és haj más, így hiszem, hogy – ahogyan étrend szempontjából is, úgy itt is – mindenkinek más termékek válnak be.
A hajam vékonyszálú, lelapulós, de gyorsan nő és sok a babahaj. A töve zsírosodásra hajlamos, a vége pedig száraz és könnyen töredezik (főleg a vasalás miatt 🙈).
A testemen a bőr extraszáraz, viszont ezzel szemben az arcbőröm inkább vegyes, a T-vonalban enyhén fénylő, amúgy normál/száraz. Szerencsém van, mert ha megfelelően hidratált vagyok, nem eszem vacak kajákat és a megfelelő arcápolási termékeket használom, akkor az arcbőröm sima és egyenletes, mondhatni hibátlan. Ezt biztos a képeken is észrevettétek 🙂 De ha félrekajálok, akkor rögtön jön egy-két pici pattanás a homlokom közepére, az orromra vagy a szám mellé.
Az én bőröm nagyooooon érzékeny. Ha olyan terméket használok, ami nem tetszik neki, akkor képes akár látványosan hámlani vagy fájón kiszáradni, húzódni, kipirosodni, égni. Nem egyszer volt már olyan, hogy majdnem sírva kezdtem el lemosni magamról egy arcmaszkot, miután elkezdte égetni a bőrömet… vagy olyan, hogy egy dezodor sebesre szárította ki a hónaljamat.
Ezek miatt erősen ragaszkodom a bevált termékekhez és a termékmintákat, ajándékba kapott kozmetikumokat legtöbbször továbbajándékozom. Próbáltam már magamnak is néhány dolgot házilag elkészíteni, de az valahogy sosem lett az igazi. Igyekszem mindenből natúrkozmetikumot választani. Az összetevőket az EWG Skin Deep adatbázisban ( www.ewg.org/skindeep ) ellenőrzöm, próbálom kerülni a pirossal jelölt (kritikus) alapanyagokat és erősen mérsékelni a sárgával jelölt (határeset) alapanyagokat. Biztos vannak olyan termékek az általam használtak között, amik nem feltétlenül tökéletesek vagy egy szakember tudna ajánlani jobbat, esetleg nektek van (számotokra) bevált ötletetek, de én szuperül megvagyok ezekkel 🙏
A számomra bevált kozmetikumok és tisztálkodószerek:
Tusfürdő:

Balea MED Tusolóolaj száraz és érzékeny bőrre
"Kifejezetten ajánlott száraz, érzékeny bőrre, a bársonyos és sima bőrért. A pH-bőrsemleges tusfürdő szappanmentes formulájának köszönhetően kivételesen gyengéden tisztít. Intenzíven ápolja a bőrt, nem szárít."
Testradír:
Hivatalosan nem szabadna keratosis pilaris mellé testradírozni, de úgy vettem észre, hogy havonta 1-2x nem árt nekem sem, sőt isteni sima lesz tőle a bőröm. Ezt általában magamnak készítem.

Saját készítésű
A "recept": 2 tk himalája só vagy valódi tengeri só, 2 tk őrölt, koffeines kávé, 3 tk hidegen sajtolt olaj (szűz olívaolaj, szűz kókuszolaj, lenmagolaj, argánolaj, mandulaolaj, stb.), 1-2 csipet fahéj, 1-2 csipet őrölt chili vagy cayenne bors (cayenne paprika) + használat előtt közvetlenül higítsd fel kevés vízzel, hogy sűrű, krémes, kenhető masszát kapj és dörzsöld a bőrödbe zuhanyzásnál, majd 1-2 perc után öblítsd le alaposan!
A bőr kipirosodása természetes jelenség, a vérbőség jele, 5-10 perc elteltével elmúlik. Ha nem múlik el a pirosság vagy nagyon érzékeny bőröd van, akkor hanyagold ezt a módszert! Ez narancsbőr ellen is szuper trükk!

Organic Shop Body Scrub Coconut and Sugar
Ha lusta vagyok házit készíteni, akkor ezt szoktam használni 🙂
Sampon és balzsam:

Function of Beauty
Elég drága, de szerintem minden pénzt megér! Személyre szabható minden téren és az illata... ahhhhhhhh! Lehet variálni az illat intenzitásán is és kérhető olyan is, amiben nincs színezőanyag, hanem sima fehér, ezáltal is minimalizálva a felesleges anyagokat.
Arclemosó:

Eucerin DermoPure micellás víz
Ezzel szoktam lemosni a sminket, nagyon szépen lehozza. Alkoholmentes, érzékeny bőrre alkalmas. Plusz pont, hogy nincs benne semmilyen parfüm/illatanyag. Rengeteg ideig elég. Én gyógyszertárból szoktam beszerezni.

WTN Arctisztító krém
Ezt a terméket heti 2-3 alkalommal használom, amikor alaposabb arctisztításra vágyom. "Arctisztító krémünk kialakításánál törekedtünk a bőrazonos összetevők kiválasztására. A tisztítás és a táplálás egyszerre valósul meg természetes olajok, mint a mandula és olívaolaj, az E-vitamin valamint olyan gyulladáscsökkentő, mikrocirkulációt serkentő hatóanyag segítségével, mint a rozmaring."
Nappali arckrém:

WTN Randikrém
Ugyan a randizgatáson én már túl vagyok, így átlagos nappali krémnek használom azokon a napokon, amikor úgy érzem, hogy lenne mit kisimítani az arcomon 🙂
Szérum:

WTN - Hialuronvarázs
"Magas hialuronsav tartalmának köszönhetően frissít, hidratál és feszesít, mert a nőknek nemcsak a kor előrehaladtával van szükségük hidratáló készítményre. Egy átmulatott éjszaka vagy kevés alvás a most született csöppség miatt? – semmi nem akadályozhat meg abban, hogy orcád fiatalos pompájában ragyogjon."
Arcradír:

WTN - Bőrmegújító arcradír bambusz kivonattal
Én ezt csak az orrom két oldalára használom, mert szuperül kitisztítja a pórusaimat. "Az arcradírok, bőrradírok használatát sokan elhanyagolják, pedig a javasolt használata mindösszesen heti 1 alakalom. Kíméletesen távolítják el az elhalt hámsejteket, így segítik a bőrnek, hogy elegendő oxigénhez jusson és ezáltal javítja annak működését. A WTN arcradírral nemcsak az elhalt szaruréteget távolítjuk el, hanem természetes, a bőrnek megfelelő és tápláló hatóanyagokat juttatunk be."
Fényvédő arcra:

Pai Skincare - British Summer Time Sensitive napozókrém
Elég borsos az ára, de a fent linkelt oldalon ki lehet fogni 15-20%-os akciókat is. Nekem nagyon bevált. Felkenve olyan, mintha nagyon zsíros lenne, de ez az érzés eltűnik, amint beszívódik a krém. Nagyon enyhe, szerintem narancsvirágos illata van, én imádom. "Ez a napozókrém az ásványi szűrők által kiegyensúlyozott UVA- és UVB-védelemet biztosít, valamint anti-aging tulajdonságú és tökéletes sminkalapként is. Formulája teljesen nanotechnológia mentes, ideális érzékeny bőrtípusok számára, illetve véd az infravörös sugárzással és a kék fénnyel szemben is."
Testápoló:

WTN - Testvaj
Én az enyhén diós illatát imádom és tényleg jól hidratál. Ezt használom a szárazabb testrészekre. "A WTN bemutatja legújabb, csodás termékét, a dús és gazdag textúrájú testvajat (shea vajas testápolót), amit kifejezetten intenzív hidratálásra és bőröregedés ellen fejlesztettünk ki." 18 természetes hatóanyaggal.

Attitude - Blooming Belly Natural Nourishing Argan ápoló
Mindkét várandósságom alatt ezt használtam a bőr rugalmasságának megőrzése és a striák megelőzése érdekében. Az ígéretét betartotta 🙂 Még maradt belőle, mert nagy kiszerelés, így azóta is használgatom testápolóként.
Dezodor:
Talán ez az a kategória, amiből a legnehezebben találtam meg a megfelelőt az érzékeny bőröm és az intenzív sport kombója miatt.

Salt of The Earth illatanyagmentes golyós dezodor
Ezt használom a kevésbé izzadós napokon. A golyós változata SOKKAL jobb, mint a fújós)

Alverde krémdezodor
"Az alumínium- és alkoholmentes alverde krémdezodor a szódabikarbóna természetes erejével segít megakadályozni az izzadság bomlását, így véd a szagképződés ellen. Akár 24 órás deovédelmet nyújt és értékes összetevőivel (bio sheavajjal, illetve napraforgó- és mandulaolajjal) intenzíven ápolja a hónalj bőrét. Mindeközben a bio narancskivonatnak köszönhetően csodásan friss narancsillattal kényeztet." A nagyon izzadós napokon is bevált, néhány esetben kellett csak újrakennem napközben.
Fogkrém:

Ecodenta Extra Black fogkrém aktív szénnel
"Ez a fogfehérítő fogkrém hatékonyan távolítja el a fogkövet, miközben egyszerre frissíti a leheleted és fehéríti a fogaidat. Forradalmi összetevője, a Teavigo™ (zöld tea kivonata), segíti a fogszuvasodásért felelős baktériumok eltávolítását és visszaállítja a szád pH értékének természetes egyensúlyát." Az állaga és az íze is tökéletes és tényleg fehérít!
Egyéb termékek:
- Ajakápolóból, amik beváltak hosssssszas keresgélés és tesztelés után: Carmex Naturally (dinnyés), Burt’s Bees Beeswax Lip Balm (a peppermint változat)
- Borotvagél helyett kókuszolajat használok vagy csak simán a tusfürdőn csúsztatom a borotvát.
- Kézkrémet nem használok, mert utálom, ha krémes a kezem.
- A parfümjeim nem bio-k, nem organikusak, holott tudom, hogy ezek tele vannak adalékanyagokkal. Van még mit fejlődni ezen a téren, de igyekszem csak a különlegesebb alkalmakkor befújni magam, nem minden nap. A Hollister SoCal illatát, mint egy könnyedebb, nyárias parfüm és a Paco Rabanne Pure XS-t, mint testesebb, komolyabb variáció, nehezen engedem el :))