A cikk címe lehetett volna az is, hogy „Egy kutatás szerint a magas fehérjetartalmú diéta akár annyira káros is lehet, mint napi 3 doboz cigaretta.” Nem mintha igaz lenne, de a poszt valóban erről szól. Kicsit csapongó, de annál lényegesebb eszmefuttatás következik!
Tehát, hogyan vernek át téged?
Vegyünk például a glutamint. Biztos hallottál már erről az aminosavról. A glutaminról rengeteg helyen írják, hogy akár 300%-kal képes növelni az izmok méretét. Wait, what?! Egy kis matektudás igénybevételével ez azt jelentené, hogy megnégyszerezi a méretét (nem, nem háromszorozza, gondold újra!). Ez nagyon menő lenne és nyilván mindenki glutamint akarna szedni. Azonban azt senki nem árulja el, hogy ez csak abban az esetben volt igaz egy kutatásban, amikor petri csészében, vagyis in vitro izoláltak izomsejteket és manuálisan beleinjektálták a glutamint a sejtekbe. Majd voilá, 300%-os növekedést értek el. Ki tudja mennyi idő alatt… De ha nem szeretnél minden egyes izomsejtedbe egyenként glutamint fecskendezni, akkor ez nem fog megtörténni, sőt…
A glutamin amúgy hasznos lehet, de ha szájon át fogyasztod, akkor elsősorban a vékonybélben lévő bélbacik fognak lakomázni belőle. Majd, ha jól laktak, akkor a tested eldönti, hogy éppen hol van a legnagyobb szükség rá aminosavként, vagyis fehérjeként. Ez még így is elég jól hangzik, hiszen prebiotikus hatása miatt sokat tesz a mikrobiom egészségért, ami MINDENNEL összefügg a testedben, de azért közel sem olyan kattintásvadász állítás, mint a 300%-os izomnövekedés.
Egy másik típusa annak, amikor a táplálékkiegészítő cégek manipulálnak téged, amikor fognak egy halom menő nevű, különlegesnek hangzó összetevőt, összedobálják egy kapszulába és csodahatású bogyóként elkezdik árulni. Természetesen ekkor hosszú listában fel tudják sorolni, hogy mennyi minden van benne (persze mindenből csak egy mikrobányi, különben el sem férne) és te erre úgy érzed, hogy ez bizony megéri az árát!
Főleg „zsírégetőknél” érdemes ezt megfigyelni. Valóban bizonyított tény, hogy a koffein minimálisan (nagyon minimálisan) felpörgeti a test kalóriafelhasználását (rövid távon). Ehhez mondjuk elég lenne egy jó minőségű kávé feketén, napi 2 alkalommal, majd időnként néhány hét teljesen koffeinmentes szünet, de ezt csak zárójelben jegyzem meg. Ehelyett több ezer forintért eladnak neked valami olyan cuccot, amibe olyan teljesen hatástalan kivonatokat pakolnak bele, mint a málna ketonok vagy a garnicia cambogia és ráírják ugyanazokat a hatásokat, amiket a koffein akár önmagában produkálna. Mondjuk a negatív hatásairól nem szólnak egy szót se, de ez már egy másik sztori. A speckó kivonatok miatt sokszorosára tudják árazni és senki nem kérdezi meg, hogy „pontosan miért jobb ez, mint egy kávé?” „hmm, igazából tökugyanolyan, csak így többet keresünk vele, te pedig lenyelsz néhány adalékanyagot is mellé„.
Azért a zsírégetéssel kapcsolatban elmondanám, hogy az emberi test egy nagyon jól hangolt szerkezet, ami evolúciós okokból fejlesztette ki azt a képességét, hogy zsírként tudjon raktározni energiát az ínséges időkre. Ha nem így tette volna, akkor nem lenne miről beszélnünk, mert rég kihaltunk volna. Szóval legyél hálás!
Az anyagcserét és a zsírégetést meglehetősen kevés „trükk” által lehet úgy befolyásolni, hogy annak ne legyenek hosszú távon negatív következményei (mint pl. étvágynövelő hatás, alvásproblémák, stressz-szint növekedése, vízvisszatartás, hormonális problémák, stb.). Általában az a biztonságos, ha fele annyi időt szánsz a felesleg leadására, mint amennyi idő alatt felszedted. Ja, hogy ez 10 év volt? Sorrynotsorry.
Még a koffein anyagcsere növelő hatása sem annyira jelentős, mintha csak egy icipicivel kevesebb energiát vinnél be a testedbe aznap VAGY egy icipicivel több energiát használnál fel (tudod, mozgás). Ha ezt akarnád kikerülni a „zsírégetőkkel”, akkor már zsákutcában vagy.
Következő gondolatmenet:
Mit gondolsz, az alábbi szalagcímek közül melyik kelti fel jobban az emberek figyelmét?
1. szalagcím: „Egy kutatás szerint a magas fehérjetartalmú diétának lehetnek negatív hatásai egyes egészségügyi kondíciók esetén 50 és 64 éves kor között.”
2. szalagcím: „Egy kutatás szerint a magas fehérjetartalmú diéta akár annyira káros is lehet, mint napi 3 doboz cigaretta.”
Remélem, hogy látod, hogy a második teljesen ki van forgatva, hiszen nem írják, hogy kinek és milyen esetben! A cél csak az, hogy több kattintást érjen el, több látogatót vezessen az oldalra, ami több pénzt generál. És te rá is kattintasz, hiszen eddig úgy hallottad, hogy a magas fehérjebevitel előnyös lehet zsírvesztés esetén. Gyakorlatilag a kognitív disszonanciát használják ki.
Mi az egész CIKK lényege? Ha valami túl jól hangzik, akkor legyen gyanús! Nincs titok. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy olyan titok nincs, ami könnyebb utat jelentene a kiegyensúlyozottságnál, a türelemnél, a mértékletességnél és az alapokhoz való visszatérésnél. Az utóbbi azt jelenti, hogy tényleg nincs szükség superfoodokra, csodabogyókra, fogyiturmixokra, mindenmentes termékekre és semmilyen drasztikus irányelvre a táplálkozásban ahhoz, hogy egészséges, fitt és tónusos legyél! És szeretném, ha nem dőlnél be a marketingtrükköknek!
Tudományos kutatási eredményekre és objektív tényekre alapozott
életmód és táplálkozási tanácsadás:
