Hippokratész gondolatai az étrendről

Perjes Kinga l Táplálkozási tanácsadó A sikeres életmódváltás itt kezdődik!

Hippokratész gondolatai az étrendről

Hippokratész volt az első orvos, aki rendszerbe foglalta és leírta az orvostudomány elméleti és gyakorlati alapjait, tudnivalóit, őt tekintjük a modern orvostudomány atyjának.

hippokratikusok (Hippokratész és tanítványai) a szervezet természetes gyógyító erejének támogatását tekintették az orvos feladatának. Nagy jelentőséget tulajdonítottak a profilaxisnak, vagyis a bajok megelőzésének is: úgy vélték, egészséges táplálkozással és életmóddal elejét lehet venni a betegségek kialakulásának

Hippokratész azt tanította, hogy minden testi bajnak természetes oka van

Idézetek Hippokratész "Az ember természetéről" című művéből, amik a mai napig aktuális igazságokat tartalmaznak:

„De ha egy időben sokféle betegség jelentkezik, akkor kétségtelenül kinek-kinek az étrendje a baj forrása és — amint másutt már mondottam — kezelésnek az okra kell irányulni, az étrend megváltoztatására. Mert általában vagy teljesen, vagy legnagyobb részben, vagy legalábbis kis részben rosszul táplálkozunk. Így tisztázván a dolgot, változtatásra van szükség. A kezelést a beteg természetéhez és korához, az évszakhoz és a betegség jellegéhez szabjuk.”

„Ugyancsak szükségszerűen felismerték azt is, hogy mi használt és mi ártott abból, hogy javulást, vagy rosszabbodást okozott-e. Igaz, hogy nem mindenki képes felismerni azt, hogy mi árt és mi használ. De az a beteg, aki dicséri azt az étrendet, amely meggyógyította, tudni fogja, hogy ez is orvostudomány. És nem kevésbé bizonyítja e művészet létét az, ami ártott, nemcsak az, ami használt. Hiszen ami használt azért használt, mert jól alkalmazták, ami ártott, azért ártott, mert rosszul alkalmazták.”

„De a fentiek ismerete még nem elég a betegségek kezelésére, mert hiszen az ember akkor érzi jól magát, ha nemcsak eszik, hanem testgyakorlatot, testmozgást is végez. A táplálék és a gyakorlat ellentétes virtusú, de együtt járulnak hozzá az egészség fenntartásához: a gyakorlat kiadás, az étel-ital bevétel. Látjuk tehát, hogy ismernünk kell mind a természetes, mind az erőltetett gyakorlatok virtusát, azt, hogy melyek hizlalják és melyek fogyasztják a húst. De nemcsak ezt, hanem a gyakorlatnak a táplálék mennyiségéhez, az egyén természetéhez, a korhoz, az évszakokhoz, a szelek változásához, a lakóhelyhez és az év konstitúciójához viszonyított megfelelő arányát.”

„Holott, hacsak egészen kis aránytalanság áll is fenn egyik és másik között, hosszú idő után a testet szükségszerűen legyőzi a mértéktelenség (túlzás) és megbetegszik.”

„Hiszen a betegségek nem hirtelen törnek ki, hanem mielőtt teljes erősségükben jelennének meg, apránként, lassanként fokozódnak. Mielőtt a testben az egészséget legyőzné a betegség, olyan jelek vannak, amiket fel tudok ismerniMód van megszüntetésükre.

Az az étrend, amin az ember él, adja a táplálékot és a növekedést. Szükséges, hogy abban, amit megeszünk minden rész meglegyen.”

Jó étrenddel még több értelemre és átlátóképességre tehetnek szert, mint amennyi természetesen osztályrészükül jutott.”

„Amint már mondottam, nem lehet az ember diétáját pontosan meghatározni, hogy a táplálék megegyezzék a testgyakorlattal. Több akadály merül fel. Először is az egyéni konstitúciók különböznek. A különböző életkoroknak is más és más igények felelnek meg. Vegyük hozzá még a lakóhely elhelyezkedését, a széljárást, az évszakok változásait és az egész évi konstitúciót. Az ételek sem hasonlítanak egymáshoz: egyik sajt különbözik a másiktól, egyik bor a másiktól. Mindazok az ételek, amelyekből étrendünk áll, annyira különbözők, hogy nem lehet precíz, írott szabályokat megállapítani. (…) minden egyes eset gyógyítható, és úgy felvértezhető az egészség, hogy a betegség kifejlődése legalábbis a túlságosan gyakori és hibás étkezés elkerülésével, megakadályozható.”

Hippokratész gondolatai

Források:
-www.orvostortenelem.hu/tankonyvek/tk-05/pdf/2.3.3.1/1966_038_39_olah_andor_hippokratesz_valogatott.pdf 
– https://hu.wikipedia.org/wiki/Hippokrat%C3%A9sz
– https://hu.wikipedia.org/wiki/Hippokrat%C3%A9szi_esk%C3%BC 
– ​www.mimicsoda.hu/cikk.php?id=486 

Perjes Kinga l Cikkek
„Segítek az embereknek, hogy a táplálkozásuk és néhány életmódbeli tényező optimalizálásával a maximumot tudják kihozni magukból – az egészségüket, a közérzetüket és az alakjukat illetően – egy 100%-ban rájuk szabott, az igényeihez és a céljaikhoz igazított, valamint a napirendjükbe könnyen beilleszthető rendszerrel.”
Nézz szét oldalamon, és indulj el a változás útján e-bookjaim, tanácsadásaim, receptjeim, programjaim segítségével!
Vedd fel velem a kapcsolatot!
Maradjunk kapcsolatban!

Vannak dolgok, amiket nem osztok meg a nyilvános csatornákon. Ha szeretnél elsőként értesülni a legújabb e-bookjaimról, a legfrissebb receptekről vagy az aktuális programokról, akkor iratkozz fel hírlevelemre!

Maradjunk kapcsolatban!

Vannak dolgok, amiket nem osztok meg a nyilvános csatornákon. Ha szeretnél elsőként értesülni a legújabb e-bookjaimról, a legfrissebb receptekről vagy az aktuális programokról, akkor iratkozz fel hírlevelemre!

Hírlevél

A hírlevélre feliratkozott követőim értesülnek először a legújabb e-bookjaimról, a legfrissebb receptekről vagy az aktuális programokról.

Jelentkezés tanácsadásra

Jelentkezz az egyéni paraméterek alapján tervezett táplálkozási tanácsadásaimra. Az űrlap elküldését követően hamarosan felveszem veled a kapcsolatot.