🤷🏻♀️ Tudom, hogy a többség ilyen könyvajánlóra vágyna és titkon azt reméli, hogy az egyikben majd megleli azt a titkos módszert, amitől végre spontán lepattan az utolsó 5-10kg és felpattan a kockahas, miközben csak valami apróságot kell megváltoztatni vagy jobb esetben csak beszedni valamit.
😕 A probléma ezekkel a könyvekkel, hogy a harmadik/negyedik után rájössz, hogy teljesen egymásnak ellentmondó infókat tartalmaznak, elbizonytalanítanak abban, amit eddig a saját testedről tapasztaltál, sőt, még talán abban is, ami józan ésszel átgondolva eddig logikusnak tűnt. Az ilyenek után jönnek hozzám az emberek olyan kérdésekkel, amitől a falnak megyek. 🧠 Ezek helyett én jobban szeretem a mindset témájú könyveket, hiszen szerintem, ha a táplálkozási alaptudás már megvan, akkor sokkal nagyobb segítséget adhat, ha a hozzáállásodon, a szokásaidon és a gondolkodásmódodon változtatsz, mintha esetleg beszerzel plusz egy táplálékkiegészítőt és kiiktatsz még egy alapanyagot az étrendedből (vélt vagy valós indokra alapozva) . 🤓 Nemrég olvastam egy érdekes elméletről Benjamin Hardy „Willpower doesn’t work” könyvében. Magyarra fordítva talán úgy lehetne hívni az elméletet, hogy „végrehajtó szándék elmélet”. Nagyon jól illeszkedik a Charles Duhigg „A szokás hatalma” című könyvében megismert gondolatmenethez, amit már ajánlottam nektek korábban is. 🔜 Ez az előretervezés egyik fajtája, amiben azonosítod a lehetséges buktatókat és ennek megfelelő tervet kreálsz még a probléma felbukkanása előtt, hogy egy kész stratégiád legyen, ne spontán dönts és ne kelljen akkor választanod a lehetséges kimenetelek között. 💬 A kulcs a „ha – akkor” mondatokban rejlik. Például: „Ha legközelebb megkívánom a kólát, akkor iszom egy pohár vizet.” Ez olyan, mint a számítógépes programozás (ahhoz semennyire sem értek, de elképzeléseim alapján nagyjából ilyesmi). Nem az a lényeg, hogy „kóla helyett vizet kell inni”, mert az korlátozásként hathat, amit az agy negatívként, lemondásként él meg. 🧐 Szóval észre kell venni a különbséget az alábbi kettő között: ◾️„Ha legközelebb megkívánom a kólát, akkor iszom egy pohár vizet.” ahelyett, hogy „Kóla helyett vizet kell innom.” ➡️ A stratégia a következő: Kreálsz 3-4 ilyen mondatot, amit a leggyakoribb buktatókra húzol rá. Leírod papírra és kiragasztod valahova vagy több helyre, hogy mindig lásd és mint egy program, az agyadba ivódjon. Ha bármelyik probléma felmerül, akkor az agyad automatikusan tudni fogja, hogy mi az a program, amit olyankor le kell futtatni. 💁🏻♀️ A példánál maradva: kóla kívánósság – víz. Lehet, hogy nem segít, jön ismét a kóla kívánósság, ismét a víz. Kétlem, hogy valaki egy liter víz után is akarna még kólát inni 😅 De az is lehet, hogy nem ez volt a legjobb példa. Az is lehet, hogy nem elsőre találod meg azt a programot, ami beválik. Mindenesetre olyan programot érdemes választani, ami hosszútávon is tartható, bárhol és bármikor kivitelezhető. Ha egy ideig ragaszkodsz ehhez és követed a programot, akkor egy idő után automatikussá, szokássá válik, nem kell rajta gondolkozni, nem lesz más opció, ami eltéríthet. 📓 Azért írtam, hogy illeszkedik „A szokás hatalma” című könyvben leírtakhoz, mert itt is a rossz szokás jó szokással való helyettesítése a kulcs és nem az, hogy valamit csakúgy elhagyj. Tehát a „Ha legközelebb megkívánom a kólát, akkor nem iszom meg.” program nem jó program 🙂 Két konkrét cselekvést kell összekötni. 👧🏻🧒🏻 Ezt az elméletet iskolás gyerekeken is sikeresen tesztelték, akiknek ennek hatására javultak a jegyeik, a magatartásuk és a figyelmük is. Tehát még gyerekek is képesek azonosítani azokat a szokásokat, amik eltérítik őket. 🏃🏻♀️ Egy ultamaratonfutó programja az alábbi volt: „Csak akkor állhatsz meg, ha elhomályosul a látásod.” Ennek segítségével tudta, hogy amíg ez be nem következik, addig nem állhat meg, hanem futnia kell tovább, hiszen semelyik kisebb probléma felmerülése nem ad okot a megállásra. . Mit gondoltok erről az elméletről? 😊 ➕ Ha segítség kell a "rossz" szokások elhagyásában és a "jó" szokások kialakításában, valamint megőrzésében, akkor ajánlom a "Szokáskövető sablon" csomagomat és a hozzá tartozó mini e-bookot, ami pont ebben nyújt átfogó segítséget: www.perjeskinga.com/sablonok ✅ Comments are closed.
|
Perjes Kinga
írásai, cikkei, véleménye Archívum
May 2023
|