![]() Az újév egy megfelelő alkalom arra, hogy elgondolkodjunk az életünkön. Nem vagyok híve annak, hogy csak szilveszter környékén kellene felülvizsgálni a szokásainkat, céljainkat és hogy merre tart az életünk, de kétségkívül ez is egy tökéletes időpont erre. Egy év lezárul, egy másik kezdődik. Olyan, mintha tiszta lappal kezdhetnénk az egészet. Lehetőséget kapunk arra, hogy idén máshogy legyen, jobban csináljuk a dolgokat. Az interneten egyre több helyen jön velem szembe a „Good things come to those who wait” idézet, vagyis „A jó dolgok azokhoz jönnek el, akik várnak”. Az a helyzet, hogy az emberek folyamatosan csak várnak. Napközben várják a munkaidő végét, hét közben a hétvégét, év közben a nyarat, majd a karácsonyt, a szebb jövőt, a csodát… Ahelyett, hogy élveznék a jelent, és az adott pillanatra koncentrálva tennék jobbá a jövőt.
Ugyanez van az újévi fogadalmak esetében is. Ha ráeszmélsz, hogy valami nem jó így, ahogyan eddig csináltad, megszületik az elhatározás, hogy változtass, akkor ne várd meg az újév kezdetét. Kezdd el MOST! Nem majd jövőre, következő hónaptól, hétfőtől. Egy fokkal se lesz könnyebb újévi fogadalomként megvalósítani valamit, ellenben napokat, heteket veszíthetsz vele. A leggyakoribb fogadalom a jobb kinézettel kapcsolatos. Az edzőtermekben két időpontban van hatalmas tömeg: január elején, valamint tavasszal, amikor elkezd melegedni az idő, és mindenki bepánikol, hogy hamarosan miniszoknyában és bikiniben kellene mutatkozni mások előtt. De sajnos tavasz közepén már nem nagyon tudsz változtatni az akkori formádon… A jelentősebb probléma az, hogy ezek az emberek általában 2-3 hét alatt lemorzsolódnak, eltűnnek, visszatérnek az addigi életükhöz, szokásaikhoz, mert elfogy a motiváció és feladják. Mi lehet az oka? Mit tudsz tenni, hogy a fogadalmaid (akár újévi, akár nem) tovább tartsanak, sikeresek legyenek? 1. A kevesebb több! Ne írj hosszú listát! Minél több dolgot próbálsz csinálni, annál valószínűbb, hogy feladod időközben. Válassz ki 1-2 fontosabb dolgot, és azokra koncentrálj maximálisan! 2. Gondold át jól! Olyan célt fogalmazz meg, amit tényleg TE szeretnél! Ami a saját vágyad. Ami nem hagy nyugodni. Amiről álmodsz. Ne azért akarj elérni valamit, mert azt várják el tőled, vagy mert a környezetednek, a barátaidnak, a társadalomnak akarsz megfelelni! 3. Tűzz ki reális célokat! Mindig olyan fogadalmat tegyél, amit valóban el tudsz érni! És egy icipicit azért lőj fölé! 😉Mindig többre vagy képes, mint ahogyan hiszed, de ha túlságosan irreális célokat fogalmazol meg, akkor könnyebben elvesztheted a motivációt. Viszont a komfortzónád elhagyása nélkül ne számíts nagy változásokra! 4. Olyan célt tűzz ki, amit hosszú távon is tudsz tartani! Mivel újévi fogadalomról van szó, ezért ideális esetben minimum jövő szilveszterig be kell tudnod tartani! Így nem fogsz azok közé tartozni, akik 2-3 hét után feladják, mert rájönnek, hogy a céljaik eléréséhez vezető út és az életük többi tennivalója összeegyeztethetetlen. 5. Priorizálj! Ha valamit elhatározol, és tényleg szeretnéd, akkor fontossági sorrendben helyezd előrébb a többi, mindennapi tevékenységed mellett! Nem feltétlenül a legelső helyre, de legyen elől. Csak így működik. Máskülönben mindig lesz valami, ami fontosabb nála, és emiatt elhalasztod, elmarad, majd később elfelejted. 6. Tervezz! Nem elég, ha van egy fogadalmad. Nézz utána, HOGYAN tudnád elérni! Tervezd meg, hogyan fogod TE elérni! Ha kisebb lépésekre bontod, akkor könnyebb lesz teljesíteni, folyamatosan lesz sikerélményed, és nem tűnik majd olyan „nagy falatnak”. 7. Türelem! A cikk elején említett idézetnek igaza van abból a szempontból, hogy a türelem egy kulcstényező az életben. Ne akarj azonnal eredményt! A nagy változásokhoz sok idő, energia és kitartás kell. Nincsenek csodamódszerek, amik ezt felgyorsítanák. Minél nagyobb változást szeretnél, annál több türelem kell hozzá. De hidd el, megéri! Ne add fel! Sikerekben és kitartásban gazdag újévet kívánok! 😘
0 Comments
Your comment will be posted after it is approved.
Leave a Reply. |
Perjes Kinga
írásai, cikkei, véleménye Archívum
May 2023
|